53. rész

*Kentin szemszöge*

Két óra leforgása alatt rengeteg dolog történt: Elindultunk abba az irányba, amerre Andy Lena elmondása szerint elindult a kocsival. Az útelágazásnál szétváltunk, két külön kocsival folytattuk az utat. Andy kocsiját a mi csapatunk találta meg, persze üresen, az útszélén hagyva.

-Van valakinél pótkulcs, vagy nyugodt szívvel betörhetem az ablakot? –kérdeztem.

-Nem kell, van pótkulcsunk. –mondta Alexy, majd meglengette a szóban forgó tárgyat a szemünk előtt, arcán halvány hamiskás mosoly jelent meg; látszott rajta, hogy megviselték a történtek.

-Az a kevésbé mókás megoldás… -mérgelődött Kim.

-Nem hiszem, hogy ebben a helyzetben bármi is mókásnak minősülne… -motyogta maga elé Alica alig hallhatóan. A kocsiban megtaláltuk Armin karkötőjét, ezen kívül teljesen üres volt. Mikor végeztünk megcsörrent a telefonom. A kijelzőn Rosa neve jelent meg, mikor előhúztam a zsebemből.

-Szia! Történt valami? -kérdeztem, miközben az orrnyergemet masszíroztam. -Lena veletek van?! -sipította a telefonba, amitől kis híján megsüketültem.

-Nem veletek kéne lennie?

-Igen, de itt nincs pedig mikor Viola megnézte még a vendégszobában pihent...

-Viola -fordultam szembe az imént említett személlyel-, nem szeretnél valamit elmondani? -felvontam a szemöldökömet.

-...Ha megkérdezi... nem engedtétek volna el... -válaszolta megszeppenve.

-Igazad van Viola, nem engedtem volna. Hol van, Lena? -... -már nyitotta volna a száját, mikor...

-Itt vagyok. -szólalt meg a kocsi felől egy hang.

-Rosa megnyugodhatsz, Lena velünk van. -mondtam, majd kinyomtam a telefont.

-Nem ülhettem ott tétlenül. -magyarázta- Ezt azért megérted, nem?

-Itt most nem az a lényeg, hogy megértem, vagy sem, hanem hogy már megint ész nélkül cselekszel. Állandóan veszélybe sodrod az életedet... Ennyire meg akarsz halni, vagy mi van?! Egyáltalán mit csináltál volna, ha megtaláljuk őket. Le vagy gyengülve, ezelőtt pár órával majdnem belehaltál a vérveszteségbe. -fakadtam ki.

-Az orrom előtt hajtott el azzal a nyomorult kocsival! Nem akarok ülni, semmit se tenni és megvárni ameddig, míg elviszi Armint.

-Már pedig semmi mást nem vagy képes tenni! -mikor kimondtam, azonnal éreztem, hogy ezt azért nem kellett volna- Nem véletlenül nem tudtad megállítani Andy-t -próbáltam korrigálni-, elemi erőt képtelen vagy használni és fizikailag is le vagy gyengülve!

-Szóval én vagyok az oka a jelenlegi helyzetnek? -kérdezte ingerülten.

-Nem ezt montam.

-Nem ezt, de ez volt a lényege!

-Csak annyit mondtam -kezdtem nyugodt hangnemben-, hogy le vagy gyengülve, ezért...

-…képtelen voltál megállítani Andy-t és hagytad, hogy elvigye Armin-t –folytatta helyettem.

-Nem ezt akartam mondani! -kezdek egyre jobban kijönni a sodromból...

-Pedig de!

-Mire jó az, ha kiforgatod a szavaimat?!

-Nem forgatom ki, te is úgy gondolod, hogy az én hibám!

-Mi az, hogy te is?! Rajtad kívül senki nem gondolja úgy, hogy a te hibád!

-Pedig, ha tudtam volna bármit is tenni... -könnyek szöktek a szemébe.

-De nem tudtál. Egyedül Rosa-nak köszönheted, hogy talpon vagy, vagy azt, hogy egyáltalán életben vagy. Szóval jelen pillanatban a legtöbb, amit tehetsz, hogy visszamész és pihensz, ha visszatért az erőd akkor azt tehetsz, amit akarsz, de addig is nem engedem, hogy megint veszélybe sodord magad!

-Nem szabhatod meg nekem, hogy mit te...gyek... -hirtelen előrébb lépett, de a heves mozdulat közben elvesztette az egyensúlyát és összeesett, épp, hogy eltudtam kapni.

-De ebben az állapotban igen... -mondtam komor hangon.

-A francba... -kezdett el sírni- a francba..., a francba... -kezével eltakarta a szemét és tovább motyogott.

-Majd én visszaviszem, ti addig keressetek nyomokat.

-Kentin... -kezdte bizonytalanul Viola.

-Szerinted nem az lenne neki a legjobb, ha pihenne?

-Igen, de ak-...

-Erről nem nyitok vitát! -mondtam, majd felnyaláboltam Lena lábait a földről. -... -nyitotta a száját, hogy ellenkezzen, de mielőtt bármit is mondott volna meggondolta magát. -Nem sokára visszaérek. -mondtam, majd max. sebességen indultam visszafelé. A városba érve normál tempóra lassítottam.

-Én csak segíteni akartam... -mondta rekedtes hangon.

-Azzal segítesz a legtöbbet, ha minél hamarabb felépülsz és nem cselekszel meggondolatlanul. -ezek után Alexy-ék házáig egyikünk sem szólt egy szót se. Rosa már az ablakból látta, hogy jövünk, így elénk rohant.

-Lena! Jól van?

-Igen, csak kicsit megszédült. -mondtam, majd szépen lassan leengedtem a lábait a földre. Lena lesütött szemmel lépett párat bizonytalanul előre. Rosa úgy döntött, hogy inkább segít neki, a karját áthúzta a válla felett.-Köszi, hogy visszahoztad! -mondta Rosa, majd Lenával a vállán bebicegtek. Miután eltűntek az ajtóban hangosat sóhajtottam. Nem lesz könnyű felkaparni onnan, ahol most van, de Lena erős, hiszek benne, hogy túl fogja tenni magát.

Folytatás következik.....