2017. április 30., vasárnap

54.rész



*Lena szemszöge*
Mikor beértünk Rosa feltámogatott az emeletre, majd megvárta, míg elhelyezkedem az ágyon. Egy ideig még az arcomat fürkészte, majd közölte, hogy mindjárt jön és azzal ott is hagyott.
A könnyeim már felszáradtak, de inkább sírtam volna, mint hogy ezt a fojtogató ürességet érezzem.
Rosa pár perccel később jelent meg újra egy tálcával a kezében.
-Gondoltam biztos éhes lehetsz, szóval összedobtam valamit abból, amit a konyhában találtam. –mondta, majd letette elém a tálcát, amin két szendvics és egy pohár víz volt. Csak bámultam a szendvicseket, nem voltam éhes, de, ha az is lettem volna, akkor se lett volna semmi kedvem enni… -Lena, valamit enned kell! –dühös volt, kihallatszódott a hangjából…, de, mintha egyben sértődött is lett volna.
-Rosa… -emeltem fel a fejemet.
-Tudod mennyire aggódtam, amikor nem találtalak itt?! –ez tipikusan egy olyan kérdés volt, amire az emberek nem vártak választ, hiszen egyértelmű volt. A magamban érzett ürességet ismét felváltotta a bűntudat. –Úgy viselkedsz, mint egy sértődött gyerek! Így csak megnehezíted a dolgokat! Ez nem tesz jót se neked se nekünk…
-Sajnálom, nem akartam, hogy aggódnotok kelljen, csak… -újabb könnyek csorogtak végig az arcomon- olyan hirtelen történt minden és nem bírom elviselni, hogy nem tehetek semmit. -Rosa magához húzott és átölelt.
-Mi is tehetetlenek vagyunk, nem csak te, de mind megtesszük, ami tőlünk telik. Te jelenleg azzal teszed a legtöbbet, ha felépülsz.
Ezek után valamilyen szinten kisírtam magam és megettem a szendvicseket (bár nem nagyon akartam), amiket Rosa készített. Miután végeztem Rosa elvitte a tálcát és kiadta nekem, hogy pihenjek.
Azt hittem képtelen leszek elaludni, de tévedtem. Abban a pillanatban elaludtam, amikor letettem a párnára a fejem.
Meg kell hagyjam a tudatalattim elég szadista tud lenni… Nem elég, hogy arról a nyolc évvel ezelőtti tragikus napról álmodtam, de amikor véget ért újra kezdődött az egész… ugyan azt a napot éltem át újra és újra… néha még a halálra rémülten sikoltozó húgommal is kiegészült a történet.
Szinte megváltásként ért, amikor zihálva felriadtam. Az óra hajnali egyet jelzett, átaludtam az egész napot.
Vártam pár percet, hogy újra képes legyek szabályosan lélegezni, majd mivel visszaaludni már úgy se tudtam volna, kimentem a fürdőszobába lemosni magamról az izzadságot.
A meleg vízcseppek kellemesen bizsergették a bőrömet, már-már kezdett az álomhatása teljesen elmúlni… a rémület és minden egyéb szépen lassan elszivárogott a lefolyón a vízzel együtt, amikor kegyetlenül pofon vágott a valóság. A mai nap eseményei, mint egy felgyorsított film peregtek le a szemem előtt. 24 órán belül harmadjára bőgtem el magam, ebből nem sokára rekord lesz. Elzártam a vizet és a falnak támaszkodtam.
Armin…
Hirtelen felvillant a kép, amikor az autóban megfogtuk egymás kezét. Magam elé emeltem a tenyeremet, majd ökölbe szorítottam és újra szétnyitottam, majd ismét ökölbe és így tovább… Mintha ettől újra érezhetném az érintését. Fél perccel később abbahagytam és lecsúsztam a földre, ahol kisírtam magam, majd felöltöztem és visszamentem a szobámba, ahol képes voltam visszaaludni valószínűleg annak köszönhetően, hogy még mindig le vagyok gyengülve.
Ezúttal a rémálmok helyett olyan emlékkel álmodtam, amiket eddig nem ismertem; ezek szerint Amanda igazat mondott és lassan fokozatosan vissza fognak térni az emlékeim. Nem voltak nagy dolgok, de nekem mégis sokat jelentettek, közösen eltöltött vacsorák, délutánok és hasonlók.
Amikor felébredtem már enyhült bennem a fullasztó tehetetlenség által okozott fájdalom, nem csakhogy enyhült, hanem majdnem teljesen meg is szűnt, olyan volt, mintha minden érzelmemet áttoltam volna egy törékeny üvegfal másik oldalára. A negatív érzelmeim nélkül se mondhatnám, hogy olyan kirobbanóan boldog lennék, amit érzek, az leginkább az ürességhez hasonlít, de nem ahhoz a fojtogató ürességhez, amit tegnap éreztem, ez az üresség egyszerűen semmilyen, olyan, mintha langymeleg vízben úsznék.
Egy ideig még a takaróm mintázatát bámultam, de hamar meguntam a kék pöttyök kavalkádját és elindultam lefelé a nappaliba.
Lent a kanapén cigiző Castiel látványa fogad. A kezében lévő valószínűleg üres energiaitalos üveget használja hamusnak, mellette Lisander az ablakon bámul kifelé, az étkezőből fény szűrődik ki, gondolom a többiek ott vannak. Megnyikordul az utolsó lépcsőfok a lábam alatt, Castielék rám néznek.
-Szóval felébredtél –mondja Cas.
-Hogy érzed magad? –kérdezi Lis, lehet kiül az arcomra, amit gondolok, mert így folytatja: -Bocs, rossz kérdés…
-Nem baj… Kicsit jobban –próbálok valami halvány mosolyszerűséget erőltetni az arcomra.
-Lena! –mosolyog rám az étkező ajtajából Iris- Gyere, egyél valamit, már biztos éhes lehetsz. –elcsoszogok az ajtóig, ahol Irisen kívül Alexy, Alica, Viola és Rosa tartózkodott. Alexy azonnal felállt és közölte, hogy készít nekem reggelit, én megköszöntem és helyet foglaltam az asztalnál.
-Tudtál pihenni? –kérdezte Rosa, mire bólintással feleltem.
-Van valami fejlemény? –érdeklődtem.
-Nem nagyon, de Kentin, Kim és Nathaniel még kint kutakodnak valamilyen nyom után, ami alapján el tudnánk indulni –felelte Alica, miközben a tekintetemet kutatta, nem láthatott sok mindent rajtam, gondosan odafigyeltem rá, hogy az érzelmeim a fal másik oldalán maradjanak.  Az étkezőben beállt a csend.
Pár perccel később Alexy elém csúsztatott egy tányért rajta egy szendviccsel. Még mindig nem volt étvágyam, de értékeltem, hogy Alexy megcsinálta, ezért köszönet képpen rámosolyogtam.
Fél perce szemezhettem az étellel, amikor egy váratlan személy lépett be a konyhába.
-Igazgatónő?! –lepődött meg Iris.
-Elnézést a bejelentés nélküli megjelenésért, de beszélnem kell Lena-val.  


Folytatás következik.....

6 megjegyzés:

  1. Wow, köszi a feltöltést!:D Nagyon rég volt ezelőtt rész, azt hittem eltűntél o.o
    Most viszont megint itt vagy! Ez a rész is nagyon jó lett, remélem most lesz ihleted, vagy időd (közöm nincs miért nem írtál) és hamar hozod a részt! ^^
    Puszi

    VálaszTörlés
  2. Válaszok
    1. (Egye fenyő válaszolok már! Bocsi, csak próbálok nem hamisan ígérgetni és végül úgy jön ki, hogy nem válaszolok.Egyébként köszi az előző kommented és én köszi, hogy olvasod! :D )Ma megpróbálom hozni. :)

      Törlés
    2. Nagyon jó mint mindig és türelmesen várom a folytatást ;)

      Törlés
  3. Szia. Én megszeretném kérdezni hogy hogy tudtad berakni a zenéket? (Már várom a következő részt :) )

    VálaszTörlés