56. rész

*3 évvel később*

A vekkerem pityegése leginkább egy fülsüketítő riadószirénára emlékeztetett, ahogy a legszebb álmaimból kirángatva szembesített a kegyetlen valósággal: Reggel van. Hétfő reggel.

Reflexszerű mozdulattal csaptam le a készülékre, majd elmormogtam az orom alatt egy halk, de annál hosszabb káromkodást. Szidtam, mint a bokrot, hiszen egy rendkívül kellemes álomnak vetett véget. Ráadásul olyan hamar! Ismét egy emlékkel álmodtam, az egyik születésnapomról a családom körében, - ha minden igaz a 6.-ról, - aminek az emlékeit még korábban nem volt szerencsém felidézni és sajnos most sem sikerült teljesen. Nagyszerű!

Miután kiduzzogtam magam a mai napra előre kiválogatott ruháimmal átvonultam a fürdőbe megmosni az arcomat, és emberi külsőt varázsolni magamnak.

Ezek után zombikat megszégyenítő mozgástechnikával vonultam be a konyhába magamnak reggelit készíteni. Rutinos mozdulatokkal vettem elő a szükséges alapanyagokat és eszközöket. Jól kiismertem magam, hiszen már majdnem 3 éve annak, hogy itt élek Alexy-ékkel.

Armin és Andy felszívódását követően Alica-ék felajánlották, hogy éljek inkább náluk, így ott hagyhattam a munkahelyemet, és több időt tudtam a képességeim fejlesztésére fordítani, -amire szükség is volt, hogy felkutathassam a szellemeket, akiket legyengült állapotuk miatt igencsak nehezen lehet megtalálni.

Találkoztam Viola és Castiel anyukájával is, illetve Rosa nagymamájával és minden más szellemmel, kivéve az angyalok, a sötét angyalok és a démonok képviselőit.

Armin-éknak akkor, 3 éve nyoma veszett, a Sweet Amoris igazgatónője megígérte, hogy értesít, ha bármi a fülébe jut, de Andy bárhol is legyenek okosan rejtőzött el előlünk. Idő kellett hozzá, de feldolgoztam a történteket és újra egyenesbe jöttem érzelmileg. Célt találtam abban, hogy újraegyesíthessem a szétszakított családokat, köztük a sajátomat. Ráadásul hiszek abban is, hogy újraláthatom Armint, akit még mindig szeretek. Bár belátom, hogy akkoriban a hozzá való ragaszkodásom nem igazán volt egészséges, inkább vágytam arra, hogy kötődhessek valakihez, mintsem hogy mély érzéseket tápláltam volna az irányába. De akárhogy is volt, kötődtem hozzá és még most is kötődöm; viszont mostanra, mivel már sokkal stabilabb a lelki állapotom, ez a kötődés is egészségesebb jellegű. Vagyis én így gondolom.

Nagyon sok mindent a barátaimnak köszönhetek, akik ahol tudtak segítettek és elhalmoztak a szeretetükkel. Ők lettek a második családom. Mellettük biztonságban érzem magam.

Az érettségit letéve még több időt fordítottam önmagam fejlesztésére, olyan helyekre jártam, ahol megtanulhattam még jobban kiaknázni a mágiámat és a képességeimet.

Igyekszem a lehető legerősebb lenni, a lehető legtöbbet kihozni magamból.

Az edzések mellett néha fellépek Castiel-ék bandájával énekesként, így nem támaszkodom teljesen a Blackstar családra az anyagiak terén.

 

Időközben úgy döntöttem, hogy amíg sül a rántotta a beérkezett üzeneteimet kezdem olvasgatni, sokan felköszöntöttek már most, ugyanis ma van a szülinapom. A barátaim azt tervezik, hogy elvisznek bulizni az este, mivel szerintük rám férne a kikapcsolódás. Úgy gondolják szinte már olyan vagyok, mint egy robot, szórakoznom is kéne egy kicsit, mert ha nem teszem a végén még bekattanok.

Valójában valahol igazuk van, és kell egy kis lazítás. Mostanában még jobban ráfeszültem az edzésekre és a tanulásra, mert a soron következő szellem az angyaloké, ami azt jelenti, hogy fel kell menjek a mennybe. Egyedül.

Egyszerre tölt el rettegéssel és izgalommal a gondolat. Tudom, hogy rengeteget készültem, viszont megrémít a tudat, hogy teljesen magamra leszek utalva egy idegen környezetben.

Egy sóhajjal űztem el a szorongással eltöltő gondolatokat, amíg a rántottát egy tányérba kiszedve helyet foglaltam az étkező asztalnál és hozzáláttam.

 

 

Az edzés ma egész jól ment, ahogy a külön órák is. Végül délután 4-kor, a szokásos időben estem haza. Alica-ék már vártak, hogy körbeugrálhassanak, amiért szülinapom van. Beszélgettünk egy másfél órát, majd feltoloncoltak pihenni és készülődni a buli előtt. Nem siettem el semmit, lezuhanyoztam, olvasgattam, majd 8-ra ki is válogattam mit szeretnék az estére felvenni. Épp a fülbevalóimmal bíbelődtem, amikor az ajtómban megjelent Alica, hogy ellenőrizze hogyan haladok a készülődéssel.

-Hűha! Nagyon csini vagy! -mosolygott rám.

-Köszi, de annyira azért nem öltöztem ki -feleltem viszonozva a mosolyát. Tényleg nem estem túlzásba. Egy sima fekete passzos farmert viseltem egy lila bővebb pántos felsővel, a hajam szélső tincseit pedig egyszerűen csak összefogtam középen.

-Akkor is csini vagy! -erősködött- Ha kész vagy lejöhetnél velem, már páran itt vannak.

Még egy utolsó pillantást vetettem magamra a tükörben, majd egy bólintással jeleztem Alica-nak, hogy indulhatunk.

Lent sötétség fogadott már itt gyanús volt, hogy valami készül, de csak akkor bizonyosodtam meg igazán a dologról, amikor egyszer csak újra kigyulladtak a fények és felcsendült a barátaim szájából a "boldog boldog születésnapot", ami ahhoz képest, hogy Castiel-en például már látszott, hogy igencsak jól érzi magát, nem is sikerült annyira farsra. Vigyorogtam, mint a vadalma.

Viola a kezében egy tálca muffinnal mosolygott rám, a gondosan elrendezett sütemények legfelső két darabjába pedig egy kettes és egy nullás gyertyát szúrtak. Engedve többek kérésének, előre hajoltam és a szememet lehunyva elfújtam a gyertyákat. Ismét ugyanazt kívántam, mint eddig mindig az elmúlt 3 évben, hogy újraláthassam Armint és a családomat.

Ezek után következett az ajándékozás, ami alatt néhány könnycseppet elmorzsolva ölelgettem végig mindenkit.

Mielőtt elindultunk volna a szórakozóhelyre muffint eszegetve beszélgettünk, és iszogattunk is ezt-azt. Van, akiket mostanában kevesebbet látok a munka vagy az egyetem miatt, jó volt újra együtt lenni és megtudni, hogy mi van velük.

 

A szórakozóhely olyan volt, mint amilyenre emlékeztem, 1-2 éve jártam itt utoljára. Kissé dohos szag, hangzavar, egy bárpult és egy lépcső, ami a táncolók tömegéhez vezet le. Sokan voltak, de szerencsére nem túl sokan, még éppen kényelmesen el lehetett férni. Ha nem a pultnál ültem valamit iszogatva, miközben a barátaim egyikével beszélgettem (általában Viola-val), akkor -mivel olyan kedvem volt- táncolni is lemerészkedtem.

Épp a mosdóba tartottam, amikor a tekintetem találkozott egy ismerős szempárral. Pár másodperc kellett hozzá, mire belém hasított a felismerés. Először ledermedtem, majd gyorsan irányt váltottam és elindultam az ismerős felé.

A gondolataim cikáztak. Mit keresne itt? Véletlen lenne? Egyáltalán tényleg őt láttam?

Az alkoholtól kissé bizonytalan léptekkel, de megérkeztem oda, ahol az előbb az ismerős arcot véltem felfedezni, de most nem láttam sehol. Ide-odakapkodtam a fejem, de se híre, se hamva nem volt sehol. Mélyet sóhajtottam, és úgy döntöttem kimegyek egyet levegőzni.

Az Armin eltűnését követő egy évben napi szinten esett meg, hogy idegen emberek vonásaiban véltem őt felfedezni, de mostanában nem sokszor fordult velem elő ilyesmi.

Kint jól lehűlt már az idő, ezért inkább kikértem a ruhatárból a kabátomat. Egy félre eső kispadon foglaltam helyet. Jó volt egy kis friss levegőt szívni. Ráadásul az ilyen baklövéseim után mindig szerettem kicsit egyedül lenni. Miután benézek valakit Arminnak és ráébredek, hogy mégsem őt láttam, kelletlenül mindig rám tör a csalódottság. Ilyenkor kell egy kis idő, amíg rendezem magam.

 

Már épp indulni készültem vissza, amikor valaki hirtelen megragadta a csuklómat és hátrarántott. Mögöttem egy park volt, ami szintben egy fél méterrel lejjebb helyezkedett el, mint az aljzat, amire a padot helyezték. Érthető tehát, hogy amikor a hátam a talajt érte olyan fájdalom hasított belém, ami minden levegőt kiszorított a tüdőmből. Felfogni sem volt időm mi történik, amikor két kéz szorult a torkomra, meggátolva ezzel, hogy az éles fájdalom után levegőért kaphassak. Kapálózni kezdtem, a pánik eluralkodott rajtam és a bennem levő pia mennyiség sem segített. Mire kapcsolhattam volna, hogy használjam az erőmet a szorítás enyhült és a támadómat letépte rólam valaki. Nem hallottam, hogy dulakodnának, csak egy puffanást, ahogy valaki elterül a földön. Eltartott egy kis ideig, míg rendeztem a légzésemet, pár másodpercig csak a levegőt kapkodtam a torkomra simítva. Még nem voltam a helyzet magaslatán, amikor feltápászkodtam nem törődve a sajgó hátammal, de nem éreztem biztonságban magam, mivel a megmentőmnek ugyanúgy lehetnek kétes szándékai.

Először a tőlem balra eső alakra tekintettem, aki a támadóm volt -egy kb velem egy korú fiú- hason elterülve feküdt a földön, a hátából egy injekcióstű állt ki. Befogadva a látványt a másik alakra tekintettem. Hirtelen minden eddigi gondolatom elszállt, a lábaim a földbe gyökereztek, a szemeim elkerekedtek. Pislogtam párat, hátha csak a képzeletem játszik velem, de nem. Ezúttal nem.

Tényleg ő volt. Armin tényleg itt állt előttem.

 

Folytatás következik.....