Az idő, mintha megfagyott volna, csak bámultam a tengerkék szempárba, amely közömbösen meredt vissza rám.
Végül én törtem meg a csendet:
-Armi-... -nem tudtam befejezni, mert rám tört egy köhögő roham. A torkom még mindig érzékeny volt.
Már épp szólásra nyitotta volna a száját, amikor Alexy váratlanul felbukkant.
-Lena! Minden...oké? -a hangja a végére elbizonytalanodott, ahogy meglátta ki áll velem szemben- Armin?! Tényleg te vagy?! -hitetlenkedett, a szemeiben örömet láttam megcsillanni. Örül, hogy hosszú idő után újra láthatja a testvérét, hiányzott neki. Megértem...
-Szia, Alexy! Régen láttalak -mosolygott rá, de a mosolya hamar lehervadt.- De mit keresel itt vele? -egy pillanatra rám emelte a tekintetét ezzel érzékeltetve, hogy én vagyok az, akire a kérdés vonatkozott.
-Lena a gimi óta a barátunk, a szülinapját ünnepeljük -felelte Alexy kicsit elkomorodva.
-Ez a fél alvilági korcs? -a szavaiból kivehető volt a megvetés. Ugyanúgy beszélt, mint anno amikor kiderült rólam, hogy nem vagyok ember. (Amikor azt hitték sötét angyal vagyok.) Fájt, de számítottam rá. Persze reménykedtem, de tudtam, hogy valószínűleg ez lesz, ha találkozunk.
-Ez a fél alvilági korcs volt a bar-... -kezdte volna Alexy, de közbe szóltam.
-Hagyd csak. Nem emlékszik. Úgy sem hinné el -a hangom betegesen rekedt volt. Megköszörültem a torkomat és a nyakamra simítottam. Armin kérdő tekintettel nézett felém, Alexy-n pedig látszott, hogy meglepődött a hangomon. Csak ekkor vette észre a mellettünk kiterült srácot.
-A hátából kiálló tűből ítélve nem a piától dőlt ki a srác. Mi történt? -fordult felém aggódó tekintettel, de helyettem Armin felelt.
-A félalvilági kiscsajt megtámadta az egyik kollegám és kisegítettem a szarból. Amúgy nem kell megköszönni, nem érted tettem, megvolt rá az okom. -mondta majd egy hosszút sóhajtott és a hajába túrt, látszott rajta, hogy irritálja a helyzet.
-Miért akarná egy szörnyvadász bántani Lena-t? -ráncolta össze a homlokát Alexy.
-Mert nem sokára befejezi, amit elkezdett. Megnyitja a menny és a pokol kapuit. Ezt akarják megakadályozni. Eddig nem léptek, mert nem hittek a dologban és Julie Dunling igazgatónő megnyugtatta a tanácsot afelől, hogy elkerülhető a háború. De most, hogy egy hajszál választja el a fél alvilágit a sikertől, a vadászok egy része úgy határozott, hogy a háború kitörésének még csak a lehetőségét is semmissé akarják tenni. Szóval meg akarják ölni a félvért. -egy jó ideje tartottam már ettől, hogy ez megtörténhet... úgy tűnik a félelmeim beigazolódtak. Mélyen beszívtam a levegőt, de ezzel sajnos sikerült egy újabb köhögő rohamot is előidéznem.
-Jól vagy? -fordult felém aggódva Alexy.
-Megmarad, csak egy kicsit megfojtogatta, mielőtt kiütöttem. -kékhajú barátom továbbra is aggodalmasan figyelt, egy apró bólintással jelezem, hogy így volt, de jól vagyok.
-Miért segítettél nekem? -tettem fel a kérdést, ami már egy ideje foglalkoztatott. Ha nem emlékszik rám, akkor miért akarna megvédeni?
-Mert én a támogatóid táborát erősítem -elkezdte az orrnyergét masszírozni. Irritálja a tény, hogy engem támogat bármiben is.- Azt akarom, hogy a több ezer szétszakadt család újra egyesülhessen és az igazgatónő szerint elkerülhető a háború. Az érvei engem meggyőztek. Ezért követtem őt -mutatott itt a földön fekvőre- és segítettem neked.
Bólintással feleltem, hogy kíméljem a hangszálaimat. A tény, hogy mellettem áll melegséggel töltött el, még ha valójában nem is mellettem állt ki, hanem az általam képviselt ügy mellett.
-Most, ha megbocsájtotok, visszaviszem oda őt, ahonnan jött -ezzel megindult, hogy felszedje a földön heverő fiút. A szívem összeszorult, már szólásra nyitottam a számat, amikor Alexy felszólalt:
-Csak így lelépsz?
-Nyugi, öcskös holnap benézek -felelte miközben kihúzta a tűt a fiú vallából- Úgy is sok dologról kell majd beszélnünk.-egyik karját a tarkójánál áthúzta, a másik kezével pedig oldalról belekarolt, így állt fel vele a földről. -Akkor holnap! -intett a fejével Alexy felé, velem pedig mit sem törődve elsétált.
-Akkor holnap...-válaszolt Alexy halkan. Én csak néztem Armin távolodó alakját, a barátom nem szólt semmit, arra várt, hogy rendezzem a gondolataimat. Bennem pedig kavarogtak az érzelmek. Egy dolog biztos volt a buli hangulatomnak lőttek, én már csak elköszönni megyek be. Ezt Alexy felé fordulva vele is közöltem, megértően bólintott, majd bementünk és mindenkitől elköszöntünk. Alica-val es a testvérével indultunk vissza a házukhoz, Viola is velünk akart jönni, de Rosa meggyőzte, hogy maradjon még egy kicsit. Engem is marasztaltak volna, de arra hivatkoztam, hogy fáradt vagyok és másnap korán kell kelnem. Nem most akartam nekik elmondani a történteket, majd nyugodtabb körülmények között elmesélem.
Hazaérve a cikázó gondolataim és a kavargó érzelmeim ellenére is gyorsan elnyomott az álom, eléggé kimerültem.
Ezúttal nem egy emlékkel, hanem Armin-nal álmodtam. Álmomban felismert és jól éreztük magunkat, majd velünk jött haza. Bár sajnos a valóság sokkal kiábrándítóbb, de legalább kellemes álmom volt.
A fürdőszoba után a konyhába vettem az irányt, ahonnan beszélgetés zaja szűrődött ki. Alica-nak ma iskolai szünete van, Alexy-nek pedig még nincsenek órái. Ma én is csak délután megyek magánórára. A konyhába belépve viszont egy nem várt személy is fogadott. Ezúttal nem csak az én szemeim kerekedtek el, hanem az övéi is.
Most legalább nekem is sikerült meglepnem Armint, nem csak neki engem.
Folytatás következik.....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése